A védésnek a nyilvános hozzászólások számára fenntartott pontján akkor szokás hozzászólni, ha valamit mindenki másnál jobban tud az ember vagy ha valamit nagyon el szeretne mondani a jelöltről vagy annak a munkájáról. Én az utóbbi ok miatt szeretnék megosztani három észrevételt.
- Ugyanabból faluból, Ozsdoláról származunk mindketten, innen ismerem őt gyerekkora óta, nagy szimpátiával követtem a pályáját: azt, ahogyan tehetségével, kitartásával, szorgalmával sorra ugrotta meg az egyes lépcsőfokokat, s hogy közben ugyanaz a kedves, szerény, szorgalmas ember maradt, mint – mondjuk – tíz évvel ezelőtt. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ugyanabból a faluból származunk, nagyon büszke vagyok rá mint jó ismerősre, tudom, hogy közben azt gondolja, hogy mindaz, ami elért, óriási isteni kegyelem – és ez így is van, de egyértelmű, hogy a szorgalma, kitartása, bátorsága, felkészültsége, szakértelme kellett ahhoz, hogy ezt a kegyelmet kiteljesítse. Sok éve tanítok olyan hallgatókat, akiknek több szakjuk van, néhányan közülük a teológiák diákjai is, s miközben nem kevésbé vagy többé tehetségesek/felkészültek, mint a „csupán” bölcsész társaik, nyilvánvaló, hogy nincsenek sokan, akik minden szakjukat kiemelkedően tudják elvégezni és utóbb szakértőként művelni. Xénia komoly példa lehet azok előtt, akik egyszerre több szakot és szakmát művelnek: hogy nem lehetetlen ezeket kiemelkedően elvégezni, művelni és szerencsésen összekapcsolni.
- Xénia példája mutathatja, hogy mennyi értelme van az egyházi szerepvállalásnak az oktatás és a társadalmi egyenlőtlenségek terén: például annak a kettős/többes szakokat támogató magánösztöndíjnak, amit úttörő módon a kolozsvári katolikus teológiai kar kigondolt és komoly erőfeszítések árán működtet. Nem csupán azért, mert diákokat vonz a teológiára, hanem mert ez a társadalmi felelősségvállalás fontos lehetősége, s épp Jonica Xénia példája mutathatja ezt. Miközben az az elhibázott közvélekedés, hogy csak az nem tanul tovább, aki nem szeretne, valójában rengetegen morzsolódnak le s sokan vannak, akik be sem kerülnek az iskolai rendszerbe. Vajon hány tehetséges, szépreményű fiatal van, aki nem tanulhat tovább, miközben újra a Xénia példája is mutatja, hogy milyen szakmai vakfoltok vannak, amelyek a legtehetségesebb és legszorgalmasabb középkorú vagy idős kutatók munkája dacára is tehetséges, felkészült, ambiciózus fiatal kutatókra várnak.
- Nagyon sok tehetséges, kiemelkedő eredményt felmutató alapképzéses, mesteris, doktori fokozatot szerzett hallgatót látok nyomtalanul eltűnni, mivel az a közvélekedés, hogy ezek a hallgatók már „kinőtték” a korábbi kereteket, saját lábukon állnak. Miközben valójában épp ezen a ponton kellene egyengetni a legtehetségesebbek útját, ne engedni, hogy abbahagyják a munkájukat, jól fizetett, megbecsült munkahelyeket ajánlani nekik, ne szakmai riválisokként, hanem partnerekként fogni fel őket. Nagyon remélem, hogy mindannyian megérjük, hogy 5-10-20-30 év múlva Xénia és a hozzá hasonlók sikeres kutatóként számíthatnak arra az egyházi-szakmai-társadalmi támogatásra, aminek nem volt/voltak híjával az elmúlt években. Egy lábjegyzetet engedjenek meg: épp ennek a doktori iskolának a megalapítása is mutathatja, hogy mennyire fontos, hogy az egyháziak és civilek támaszkodjanak egymásra (valószínűleg sokan nem tudják önök közül, hogy például Benedek József professzor úr hathatós támogatás nélkül nem ott, akkor és ilyen sikeresen jön létre ez a doktori iskola). S épp Xénia esete mutathatja, hogy mennyire bátor és fontos lépés volt, hogy egy fiatal, pályakezdő hölgyben bízott meg a ferences közösség, amikor a féltett és kallódó forrásainak a rendezését rá bízta. Nagyon nagy dolog, amikor egyháziak azt merik mondani, hogy ők nem értenek mindenhez és szükségük van az adott szakterület igazi, értő szakembereire, hallgatnak rájuk, támogatják őket mindenben. Sok ilyen bizalmi gesztusra lenne szükség a mindennapokban ahhoz, hogy az egyháziak és laikusok közti kölcsönös bizalmon, tiszteleten és szereteten alapuló napi viszony kialakulhasson és fenntartható legyen.
Szeretettel gratulálok Csiszár tanárnőnek a témavezetői munkához, a karnak a doktori iskola szakszerű és bátor működtetéshez, és főként Xéniának: ozsdolaiként és történészként is nagyon örülök a mai alkalomnak, sok hasonlóan szép és örömteli szakmai és emberi pillanatot kívánok neked, Xénia!
Kolozsvár, 2022. február 3.
Dr. habil. T. Szabó Levente
habilitált egyetemi docens, BBTE Bölcsészettudományi Kar
