A koronavírus-járvány életünk számos területére hatással van. Megváltoztatta az egyéni és közösségi életstílust, így nem meglepő, hogy hatással van a tudományterületekre, az egyetemek működésére is. Doktoranduszként felmerülhet a kérdés, hogy a járványhelyzetnek milyen vonatkozásait tapasztalhatjuk az egyetemi kutatómunkában? Mielőtt a témába beleolvastam magam, az az előfeltevés fogalmazódott meg bennem, – jórészt saját tapasztalataim mentén – hogy az online térbe való szorulás nem mond ellent a kutatás természetének, hiszen számtalanszor támaszkodtunk ezekre a lehetőségekre korábban is. Ennek margóján, az online tér létjogosultsága helyett lényegesebb azt a kérdéskört vizsgálni, hogy milyen lehetőségek rejlenek a jelenlegi helyzetben és melyek a fő kihívások?
A közösségi távolságtartásnak – ami a járvány terjedésének megfékezése érdekében történik – egyik velejárója, hogy az egyetemi oktatás, illetve a kutatások sem tudnak a megszokott formájukban zajlani. Egyetemünkön, akárcsak szerte a világon, a tanításban az úgynevezett „blended learning” módszere érvényesül, amely kombinálja a személyes- és az online eszközökön keresztüli oktatás lehetőségét. Ehhez hasonlóan, az egyetemi kutatások munkameneteiben is teret hódított a hibrid forma, az online kutatási módszerek és alkalmazások egyre jobban elterjednek.
Elsősorban le kell szögeznünk, hogy az internet adta lehetőségek már a járvány előtt is jelentős mértékben meghatározták a kutatást. A kutatáshoz szükséges információk, szakirodalmak gyűjtése a korábbi években is az interneten elérhető adatbázisok segítségével is történt, az kutatási adatok rendezéséhez, elemzéséhez és a publikációk létrehozásához is a digitális világ vívmányait, különböző számítógépes programokat használunk. A 21. századi tudományos kutatásokhoz a járvány előtt is nélkülözhetetlen forrás volt az internet-kapcsolattal rendelkező számítógép használata. A korszerű adatbázisok és szoftverek szerepe tovább erősödött mostanság.
Az online tér ma számos lehetőséget nyújt a kutatáshoz szükséges adatgyűjtést illetően. Az elméleti kutatások számára kedvező tendencia, hogy fokozottan hangsúlyossá válik a primér és szekundér források digitalizációja, illetve a különböző online adatbázisokhoz való hozzáférés optimalizálása. Ugyanakkor előtérbe kerültek az online adatgyűjtési módszerek. A kvalitatív kutatásban elterjedtté vált az online interjú általi adatgyűjtés módszere. Több tudományos fórumon is felvetődött a kérdés, hogy lehet-e ugyanolyan érvényesnek tekinteni az online zajló interjút, mint a személyes interjúk általi adatgyűjtést? Bögre Zsuzsa szociológus más megvilágításba helyezi az „online vs. személyes” interjúk kérdéskörét: „[…] nem az a valódi kérdés, hogy melyik interjúforma érvényesebb, hanem inkább az, hogy tudjuk-e értelmezni az online képet, »mögé tudunk-e látni‹‹. Szerinte ahogy a személyes, úgy az online interjú is az énbemutatás aktusa; a kérdés csak az, hogy vajon az online kép mennyiben más, mint az offline. Az online térben más kódokkal és jelekkel zajlik az önreprezentáció, a kutató feladata pedig az, hogy ezt ebben a kontextusban értelmezze.” – olvashatjuk Szabó Sára tolmácsolásában a Szociológiai Szemlében.[1]
A fentiek mentén, arra következtethetünk, hogy elkerülhetetlen az online és a személyes kutatási módszerek összehasonlítása, de nem az a cél, hogy egyiket a másik fölé helyezzük, hanem olyan módszertan kidolgozására kell törekedni, amely által valós és megbízható kutatási eredményeket nyerhetünk. Fontos például szem előtt tartani azt, hogy az online módszerek használata esetében más fajta torzulásokkal állunk szemben, mint a személyes adatgyűjtés által. Például torzulhat a minta, hiszen nem minden társadalmi réteg érhető el egyenlő mértékben online. Bizonyos csoportoknak kevésbé van lehetőségük jelen lenni az online térben, így fokozott odafigyelést igényel a reprezentatív kutatási minta nyerése. Továbbá a kutatók és az adatközlők közti kapcsolatfelvétel és a bizalom kérdése is másfajta problémákba ütközhet.[2]
A kutatói munkára nézve egy másik előny lehet, hogy ebben az időszakban bizonyos értelemben könnyebbé vált az együttműködés a kutatók, illetve a kutatócsoportok között. A teljes mértékben online megvalósuló konferenciák lehetővé tették, hogy a világ bármely pontján bekapcsolódhassanak a szakmai párbeszédbe a különböző tudományos területek szakértői. Ezáltal a legújabb kutatási eredmények egyszerűbben elérhetőek lettek számukra, mint ezelőtt. Kérdés maradt azonban, hogy a konferenciák szüneteiben folytatott spontán szakmai beszélgetések – melyek előmozdították az együtt gondolkodást és pozitív értelemben provokatívan hatottak a további kutatásokra – hogyan valósulhatnak meg az online térben?
Egy szintén érdekes és lényeges problémakör, hogy a kutatói csapatmunka számára milyen lehetőségeket és kihívásokat jelent az, ha kizárólag online tudnak találkozni a team tagjai? Miben kell különböznie az online kommunikációnak a személyestől, hogy ne veszítsen a kutatócsoport ne veszítsen a hatékonyságából? Mennyire tud működni a csapaton belüli kreatív együttgondolkodás, ha csak virtuálisan találkozunk? Számtalan kérdés merül fel a téma kapcsán, aminek még nincs kiforrott irodalma.
Kutatóként, témavezetőként vagy doktoranduszként mindezekre előbb-utóbb választ kapunk, hiszen saját magunk tapasztaljuk meg ezeket a dilemmákat.
[1] Szabó Sára: „Ugye azért kutattok?” Beszámoló az MSZT Kvalitatív Szakosztálya „Kvalitatív módszerek és oktatásuk a járvány idején” című online eseményéről, Szociológiai Szemle 30(3): 115–119, 116.
[2] Szabó Sára: „Ugye azért kutattok?” 116-117.
Szerző: Pál-Jakab (Dani) Orsolya, BBTE, Római Katolikus Teológia Kar – Vallás, Kultúra, Társadalom Doktori Iskola
