Romos templomok jövőjéről tartottak nemzetközi szimpóziumot Nagybecskereken május 12-én

A szimpóziumot a szabadkai, nagybecskereki és szerémségi egyházmegyék lelkipásztorai és a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia tagjai mellett megtisztelte jelenlétével Luciano Suriani apostoli nuncius; Leonardo Di Mauro, az Olasz Püspöki Konferencia karitatív bizottságának elnöke; Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke; Hajnal Jenő, a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint Gavrilo Grban, aki a szerbiai igazságügyi minisztérium egyházakkal és vallási közösségekkel megbízott igazgatóságán belül a Katolikus Egyházzal való kapcsolatokért felelős megbízott. A segélyszervezetek részéről Magda Kaczmarek a Kirche in Not (Szükséget Szenvedő Egyház), Thomas Schwartz a Renovabis képviseletében volt jelen.

A rendezvény elején Német László SVD nagybecskereki püspök, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke köszöntötte a résztvevőket.

Bevezetőjében a főpásztor rövid történelmi áttekintést adott, kiemelve, hogy a legutóbb 2011-ben tartott népszámlálás adatai alapján 1918-tól napjainkig leginkább a Vajdaságban csökkent a katolikusok száma. A hatályos előírásokkal összhangban a Katolikus Egyház a szerb államtól – a hívek számával arányosan – a történelmi egyházak számára előirányzott összegnek csupán öt százalékát kapja.

A konferencia témája az a sok tíz katolikus templom – elsősorban Bánátban, de Nyugat-Bácskában is sok van belőlük –, amelyekből kifogyott a közösség; ahol elsősorban német katolikus közösség volt, akik helyére a II. világháborút követően más vallású lakosok jöttek – mondta előadásában Pásztor István. – Az elmúlt több mint hét évtized után a gyönyörű épületek magukon viselik az idő nyomát. A fő kérdés, hogy mit tehetünk ezekkel az épületekkel. Három lehetőséget látok: elméletileg van esélye annak, hogy azt mondjuk, hogy mivel beáznak, a tornyuk egyik része már ledőlt, le kell őket bontani, és esetleg egy táblával megjelölni, hogy itt voltak – ezt én elfogadhatatlannak tartom; a másik lehetőség, hogy arra várunk, majd valaki megoldja helyettünk – nem gondolom, hogy ez felelősségteljes volna. A harmadik lehetőség, amiben e pillanatban prioritást látok: megóvni ezeket az épületeket, és újabb tartalommal fölruházni, és azon helyi közösségek, falvak funkciójába helyezni, amelyeknek a területén vannak. Ahol lehetséges, ezt az utat kellene járni, megőrizve a templomok potenciális szakrális funkcióját – hangsúlyozta a tartományi képviselőház elnöke.

A Szentszék és a kihasználatlan templomok kérdéséről Carlos Alberto de Pinho Moreira Azevedo, a Kultúra Pápai Tanácsa képviselője beszélt. Kifejtette: az elkövetkező tíz évben a templomok ötven százaléka elveszítheti az elsődleges funkcióját. Fontos, hogy ne anyagi, hanem szellemi értékként tekintsünk rájuk. Ehhez a témához az evangéliumba vetett hittel kell hozzáállnunk, hiszen Isten jelen lesz ezekben az épületekben akkor is, ha már nem eredeti funkciójukat töltik be.

Carlos Alberto de Pinho Moreira Azevedo számos példát említett más országok gyakorlatából. Előadásában több kulcsfogalom is elhangzott a téma kapcsán, így a fenntarthatóság és a felelősség kérdése, az épületek átadása és transzformációja. Felhívta a figyelmet arra, hogy minden épületet külön kell elbírálni, jól átgondolt kutatást követően.

„Elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az Atyát” – A liturgikus tér jelentősége a pasztorációban címmel tartott előadást Csiszár Klára Antonia.

A liturgikus tér akkor tölti be rendeltetését, ha az a lélekben történő istenhit és a krisztusi közösség formálódásának szolgálatában áll.

Az istenimádat mindig a jelenben történik, akárcsak a közösségépítés. A liturgikus tér egy, a jelenben megvalósulni akaró Krisztus-esemény szolgálatában áll.

Az idő és a tér kölcsönhatásban vannak egymással, azonban az idő fölötte áll a térnek – fogalmazott Csiszár Klára. Hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa megtanulta Romano Guardini vallásfilozófustól és teológustól, hogy az ellentétek közötti feszültség egészséges, konkrét életerő, mely a mozgást, az elindulást, a kilépést szolgálja. Ha egy személy, egy társadalom vagy az Egyház nem menekül el a feszültség elől, hanem egészségesen fenntartja azt, megtalálja benne a fejlődés lehetőségét, s így az növekedéshez vezet, melyben a változás pozitív dinamikája fejlődik ki.

Az idő és a tér produktív, életet szolgáló kölcsönhatása érhető tetten aktív közösségeinkben vagy ott volt tetten érhető. A liturgikus térnek pasztorálteológiai szempontból kizárólag e produktív, életet szolgáló kölcsönhatásban van jelentősége. A templomok átalakítását vagy lebontását az életszolgálat kritériumának fényében hat szempontot vázolt az üresen álló és kihasználatlan liturgikus terekkel való bánásmódhoz és azok sorsáról való döntéshez.

Isten imádása a lélekben történik – emelte ki az előadó. Két személyes példát is megosztva hozzátette: a liturgikus tér nem önmagáért van, hanem az életért. „Azt kívánom, találjuk meg azt a lehetőséget tereink, templomaink kihasználásában minden körülmény között, ahol a mi lelkünk is táncra perdül, és amely a lélekben való istenimádással felszabadít bennünket a romos, üres letargiából.”

Ivica Žižić A szakrális terek elrendezése – új alkalmazás című előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy óvatosnak kell lenni a templomok átadásánál, hogy ne veszítsék el szakrális jellegüket. Ha egy templom már nem tudja ellátni eredeti funkcióját, akkor is méltónak kell lenni eredeti karakteréhez. Számára elképzelhetetlen, hogy kávézó, étterem nyíljon az egykori istenházában, de például könyvtár vagy múzeum helyet kaphat benne.

A Katolikus Egyház törvényhozása a romos templomokról témában Ivica Ivanković Radak tartott előadást az Egyházi Törvénykönyv vonatkozó részei (Az Egyház megszentelő feladata, A szent helyek és a szent idők) alapján. „Templomnak azt az istentiszteleti célra szánt, szent épületet nevezzük, melybe a hívőknek joga van belépni az isteni kultusz – főként nyilvános – gyakorlása céljából” (1214. kánon). „Azonban ha egy templomot semmiképpen sem lehet istentiszteleti célra használni és nincs lehetőség a helyreállításra, a megyéspüspök átadhatja közönséges, de nem szennyes használatra” (1222. kán. – 1. §.) – idézte.

Az egyházi gyakorlat és törvények ismertetése mellett a Szerb Köztársaság kulturális örökségének megóvására vonatkozó dokumentumokra is kitért, amelyekben a templomok kiemelt helyet foglalnak el. Mind az egyházi, mind a világi törvények, dokumentumok a kulturális örökség megóvását hangsúlyozzák. Ha megtörténik, hogy egy templom profán, világi használatba kerül, nem folytatnak benne többé istentiszteletet. Az oltárok az épület különálló és sérthetetlen részét képezik, sohasem lehet őket deszakralizálni, hívta fel a figyelmet Ivica Ivanković Radak.

A jótevők és az elhagyott templomok helyreállítása állt Thomas Schwartz előadásának középpontjában. A Renovabis igazgatója elmondta: a szervezet anyagi eszközeinek felét az egyházi adóból kapta, de a demográfiai változások miatt, a lakosság elöregedésével ez csökkenni fog. A jövőben elsősorban ösztöndíjakkal szeretnének hozzájárulni a papok és világiak oktatásához, továbbképzéséhez.

A Renovabis célja a jövő egyházának támogatása. Olyan építmények restaurálását, amelyek nem a jövőt szolgálják, nem támogatják. Fontos, hogy a szinodális folyamatok során reális helyzetfelméréssel, a helyi közösségek vezetőivel együttműködve a jövőbe tekintve készítsenek projekteket – hangzott el Thomas Schwartz előadásában.

A konferencia résztvevői fényképes beszámolót láthattak az üres és megrongálódott vajdasági templomokról, és kirándulás keretében megtekinthették a műemléki védelem alatt álló módosi (Jaša Tomić)  Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony) tiszteletére szentelt templomot.

A konferencia előadásainak anyagát a tervek szerint digitális és nyomtatott formában is megjelentetik.

A szimpózium után a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia tagjai május 13-án folytatták ülésüket.

Szerző: Kovács Szöszill

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye