Csiszár: A liturgikus térnek pasztorálteológiai szempontból a tér és idő produktív, életet szolgáló kölcsönhatásban van jelentősége. – Nemzetközi konferenciát tartottak a romos templomok jövőjéről

“A liturgikus térnek pasztorálteológiai szempontból a tér és idő produktív, életet szolgáló kölcsönhatásban van jelentősége.” – fogalmazott Csiszár Klára, majd hozzátette: “Azt kívánom, találjuk meg azt a lehetőséget tereink, templomaink kihasználásában minden körülmény között, ahol a mi lelkünk is táncra perdül, és amely a lélekben való istenimádással felszabadít bennünket a romos, üres letargiából.” – Doktori iskolánk igazgatója, a Romos templomok jövője témáját boncolgató nemzetközi konferencián tartott előadást, melyet a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia szervezett. A közel 100 résztvevő mellett jelen voltak a szervező püspöki konferencia tagjai, a Szentszék képviselője, a Renovabis igazgatója.